2017. December 17., Vasárnap, Lázár napja
1 EUR 4.6346 1 USD 3.9285 100 HUF 1.4767
Főoldal»KÖZÉLET»Vallom, hogy azok akik közös célért fáradoznak, előbb-utóbb egymásra találnak

Vallom, hogy azok akik közös célért fáradoznak, előbb-utóbb egymásra találnak

Lovász István három éve teljesít lelkipásztori szolgálatot a máramarosszigeti református egyházközségben, valamint a hozzá tartozó leányegyházakban. Eddigi tapasztalatairól és az általa pasztorált közösségekről beszélgettünk vele röviden.

Vallom, hogy azok akik közös célért fáradoznak előbb-utóbb egymásra találnak Beszélgetés Lovász István máramarosszigeti református lelkésszel egyházról, közösségről, szórványsorsról, küzdelemről
Lovász István 

 

Tiszteletes úr! Eltelt már annyi idő, hogy kérdezni merjem: hogyan sikerült összeszokni a szigeti környezettel és eddigi tapasztalatai alapján, tud-e egy részleges következtetést levonni az itteni életről? Milyennek tartja azt?

Isten kegyelméből három esztendeje szolgálok a máramarosszigeti református gyülekezetben. Nem indokolt azt mondanom, hogy túl korai még véleményt formálni, hiszen három év alatt csak sikerült bepillantást nyerni a város, azon belül a református magyar közösség mindennapjaiba. Ugyanakkor még sok “tanulnivaló” van. Az eddig eltelt idő alapján elmondhatom, hogy itt is vannak olyan emberek, akikkel jó együtt dolgozni, akik tenni akarnak a közösségért. A környezetet, a várost nagyjából megszoktam, tudom mi merre található, nem tévedek el. Amit fájlalva tapasztalok az a magyarság fogyása, még fájdalmasabb a magyarság jó részének a beolvadása és az a lemondás, az a közömbösség, amellyel ezt teszik. Isten őrizzen, hogy általánosítsak, mert van ellenpélda is erre a szomorú jelenségre, ugyanakkor nem akarok nagy magyarkodással uszítani senki ellen, mert együtt kell élnünk más nyelvet beszélő felebarátainkkal.  Azt is látnunk kell, hogy szakadnak a gyökereink és sokszor mi vágjuk magunk alatt el az éltető szálakat.

Valóban lehangoló ez az áldatlan állapot. Mégis a remény jegyében sokszor igyekszünk tompítani egy – egy esemény megrendezésével ezt a lehangoltságot. Van-e olyan, Önök által szervezett esemény amit kiemelne, amire valamikor szívesen fog visszaemlékezni, esetleg folytatná az eseménysort?

Lehet, kicsit furcsának tűnik, de először az istentiszteleteket említem meg, ahol magyar nyelven zajlik az igehirdetés, éneklés, imádság. Nem nevezném kimondott eseménynek vagy rendezvénynek, de hiszem, hogy minden alkalommal történik valami, Isten Szentlelke munkálkodik, ébreszt, elgondolkodtat, irányít. Éppen a remény, jobban mondva a hit jegyében küzdünk így a lehangoltság, reménytelenség ellen, arra az Istenre tekintve, aki hajlékunk volt nemzedékről nemzedékre és hiszem, még mindig terve van velünk. Nyilván voltak események, történések melyeket szívesen említek meg a teljesség igénye nélkül és amelyek megerősítettek identitásunkban. Ilyen esemény gyülekezeti emlékmúzeumunknak a megnyitása, melyben megtekinthető Dr. Szabó Aurél egykori főgondnokunk magánkönyvtára, bútorai, vagy Prielle Kornélia, máramarosszigeti születésű színésznőnk, a Magyar Nemzeti Színház örökös tagjának személyes tárgyai. Kiemelkedő rendezvények voltak, amikor az 1848-49-es illetve 1956-os forradalom és szabadságharcokra emlékeztünk műsorokkal, előadásokkal. Meg kell említenem Krüzselyi Erzsébet költőnő emléktáblájának a leleplezését és az ezzel egybekötött könyvbemutatót, melyet a Simonchicz Incze Kulturális Egyesülettel karöltve rendeztünk meg. Idén februárban felolvasómaratont tartottunk, 25 órán keresztül, folyamatosan olvastunk erdélyi és magyarországi írók, költők műveiből. Ahogy említettem korábban, ezek az események erősítettek, összefogtak valamennyiünket felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Például ezeknek a rendezvényeknek, eseményeknek, milyen mértékben sikerül partnerre találni más, az egyház és magyarság ügyét képviselő politikai és civil szervezetekben, esetleg egyházi intézményekben? Léteznek ilyen kapcsolatok? Ha igen, esetleg meg tudná nevezni azokat a kapcsolati viszonyokat, melyek a bennük rejlő lehetőség miatt éltető ereje az egyházközségnek és a maroknyi református magyarságnak?

Azt vallom, hogy azok akik közös célért fáradoznak előbb-utóbb egymásra találnak. Ennek fényében állíthatom, hogy szorosan együttműködünk a római katolikus egyházközséggel, megtiszteljük és népszerűsítjük egymás rendezvényeit. Ugyancsak helyi szinten gondolkodva megemlítem a magyar iskola vezetőségét, tanügyi kádereit. Béres Ildikó alpolgármester asszony személyében, aki református egyháztag és presbiter, a helyi tanáccsal is kapcsolatban vagyunk és tudunk közös gondokról ill. közösen kereshetünk megoldási lehetőségeket. A helyi RMDSZ-szel is természetesen együttműködünk. Megemlítem a Hollóssy Simon Művelődési Egyletet ill. a Simonchicz Incze Kultúrális Egyesületet is. Természetesen a helyi kapcsolatok mellett vannak más szálak is, melyek erősítenek.  A nagybányai református egyházmegye lelkipásztoraival közösen havi rendszerességgel találkozunk az esperesi hivatalban, ahol megbeszéljük mindazt, ami gyülekezeteinket érinti.

Vallom, hogy azok akik közös célért fáradoznak előbb-utóbb egymásra találnak Beszélgetés Lovász István máramarosszigeti református lelkésszel egyházról, közösségről, szórványsorsról, küzdelemről

Önnek nem csak Szigeten kell szolgálatot teljesítenie. Felsővisó és Borsabánya közösségein kívül, van olyan hely még Máramarosban ahol reformátusok élnek? Miképp jellemzi az említett református közösségeket?

A máramarosszigeti református egyházközséghez tartoznak az említett gyülekezetek, a Borsabányai szórványegyházközség és a Felsővisói leány egyházközség. Borsabányán 25 református lélek szerepel a nyilvántartásunkban, Felsővisón pedig 34. Sajnos elég nagy távolságra vannak tőlünk és főleg téli időszakban nem könnyű az utazás. Lelkipásztori és keresztyéni kötelességem ill. kötelességünk odafigyelni a kevesekre is. Borsabányán a római katolikus templomban gyülekezünk össze istentiszteletre, Felsővisón pedig az 1997-ben épült kis templomba. Mindkét közösségben él a református istentiszteletre való vágyódás, fontos számukra minden alkalom, amikor találkozunk. Sajnos ott is érezhető a lassú kiöregedés, Felsővisón 2016-ban volt egy keresztelés, az egyetlen, amit három esztendős itteni szolgálatom alatt végeztem. Mindkét közösség a szórványsors mellett nap mint nap harcolja a kisebbségi lét küzdelmét, de még őrzik a magyar anyanyelvet és kultúrát.

Idén van a reformáció 500. évfordulója. Ennek kapcsán lesznek-e ezzel kapcsolatos ünnepségek a helyi közösségekben?

Az idei esztendő valóban kiemelkedő református egyházunk számára, hiszen 1517. október 31-ike a reformáció elindulásának napjaként van számon tartva, jóllehet már korábban elkezdődött. Azt is tudjuk, hogy a reformáció nem egy lezárt folyamat, hiszen állandó megújulásra, Krisztus követésére kell törekednünk. Isten segítségével lesznek olyan rendezvényeink, melyek által visszapillantunk, ugyanakkor előre is tekintünk a megtartó Isten kegyelmében bízva. Őszre tervezzük ezeket az ünnepségeket, melyek között lesznek klasszikus értelemben vett előadások a reformációról, arról, hogy mit jelent reformátusnak lenni, lesznek meghívott előadóművészek is. Ezekről természetesen időben szólunk, meghirdetjük és minden érdeklődőt szeretettel várunk a rendezvényeinkre.

 

Kérdezett: Orosz Krisztofer Levente

Címkék: