2017. December 17., Vasárnap, Lázár napja
1 EUR 4.6346 1 USD 3.9285 100 HUF 1.4767
Főoldal»EGYHÁZ»Máramarosszigeten is ünneplik a reformáció 500. évfordulóját

Máramarosszigeten is ünneplik a reformáció 500. évfordulóját

Október 29. – én vette kezdetét az az ünnepi programsor Máramarosszigeten, mely a helybélieket is emlékezteti a reformáció 500. évfordulójára.

Máramarosszigeten is ünneplik a reformáció 500. évfordulóját

 

Színes programot kínált eddig is a máramarosszigeti református egyházközség gyülekezete mindazok számára, akik valamilyen módon emlékezni akartak és akarnak a reformáció 500. évfordulójára. Az érdeklődők istentiszteleti, ifjúsági, történelmi, művészi előadások közül válogathattak, valamint egy bibliakiállításon is részt vehetnek. A programsor előadói között jelen volt Marosán Csaba színművész is, aki Luther asztalánál című előadását mutatta be a közönségnek. Ákosi Zsolt történész a reformáció kezdetéről és kibontakozásáról tartott előadást, Gellén Sándor Károly pedig a vidék reformációjának történetét vázolta.

Lovász István máramarosszigeti református lelkipásztor az ünnep jelentőségéről beszélt a Máramarosi Hírmondónak: „Keresztyén ünnepeink lényege az Istennel és az egymással való találkozás, ez a reformáció ünnepére is érvényes.  Az, hogy idén a reformáció 500. évét ünnepelhetjük elsősorban Isten kegyelmének tulajdonítható. Isten ébresztette fel úgy a reformátorok szívében mint a befogadókéban az Ige utáni vágyat és Isten Lelke indít és kötelez minket ma is szüntelen megújulásra, reformációra. Naponta igazodnunk kell Isten kijelentéséhez Krisztus követése által. Isten úgy hív a megszentelt életre, hogy közben küld a másik emberhez is. Ünnepségsorozatunk, mely próbál megszólítani minden korosztályt, erre az Isten iránti hálára és követésre akar buzdítani és természetesen megerősíteni keresztyén református identitásunkban.”

Máramarosszigeten is ünneplik a reformáció 500. évfordulóját


Az ünnepi programsor november ötödikén ér véget úrvacsoraosztásos istentisztelettel, ahol Nt. Takaró Tamás Budapest-Pesterzsébet református lelkipásztora hirdet majd igét.    

A reformáció emlékévében szerte a világon és Magyarországon is arra emlékeznek, hogy Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus ötszáz évvel ezelőtt, 1517. október 31-én függesztette ki – a hagyomány szerint – a wittenbergi vártemplom kapujára az egyházi megújulást követelő 95 tézisét. Ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét.

 

 

Címkék: