2018. Augusztus 20., Hétfő, István napja
1 EUR 4.6483 1 USD 4.0737 100 HUF 1.4353
Főoldal»KÖZÉLET»Elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze

Elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze, adta hírül szerdán a művész családja.

Elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze

Kányádi Sándor Nagygalambfalván született 1929. máj. 10-én. Apja, Kányádi Miklós gazdálkodó, ha csak fia révén kerül is be az irodalomtörténetbe, igazi írástudó ember volt, akinek számára a könyv létszükségletet jelentett, s akinek biztatása a költőt egész életében elkíséri. Anyját, László Juliannát viszont kora gyermekkorában elveszítette. Elemi iskoláit (öt osztályt) szülőfalujában végezte; 1941 ősze és 1950 nyara között Székelyudvarhelyen diák: 1944-ig a Református Kollégiumban, 1944–45-ben a Római Katolikus Főgimnáziumban (magántanuló), 1946-tól a Fémipari Középiskolában; itt érettségizik, és ennek az iskolának a faliújságján fedezi fel egy versét az akkor Ifjúmunkás-szerkesztő Páskándi Géza (1950-ben). 1950 őszétől él Kolozsvárt. Fél évig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója, majd a Bolyai Tudományegyetem filológiai karára jön át, ahol 1954-ben magyar irodalom szakos tanári oklevelet szerez. Közben (1951–53) segédszerkesztő az Irodalmi Almanachnál, pár hónapig 1953-ban az Utunk szerkesztőségében is dolgozik. 1955-től 1960-ig a Dolgozó Nő, 1960-tól a Napsugár belső munkatársa. Tevékeny részt vállal a közéletben, az irodalmi életben: iskolák és művelődési otthonok népes felnőtt és gyermekközönsége előtt olvassa fel műveit szerte az országban. Külföldi útjain – Ausztriában, Észak- és Dél-Amerikában – ugyancsak számos hívet szerzett a romániai magyar irodalomnak.

1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Római katolikus esküvői szertartásukon az egyház tanúja Márton Áron püspök volt.

Első kötete, a Virágzik a cseresznyefa (1955) versei sem témájukban, sem formai megoldásaikban nem sokban különböznek e korszak hazai sematikus költészetétől. A hangváltást a Sirálytánc (1957) jelzi, az olvasóközönség azonban e kötet verseinek nagy részét jószerint majd csak a Harmat a csillagon (1964) c. kötetben való újraközlésükkor ismerheti meg. Innen már töretlenül ível fel lírája: a Kikapcsolódás (1966), a Függőleges lovak (1968), a Fától fáig (1970 – az első három kötet anyagát megtoldva a „Szentjánoskenyér” ciklussal), a Szürkület (1978) ennek a magasba vezető költői útnak az új állomásai; a maguk módján ezek a kötetek ugyanúgy korjellemzőek, mint volt annak idején a Virágzik a cseresznyefa.

A szülőföld a költő számára döntő, mindenek fölött álló elkötelezettség. A pályakezdés mutálásain a gyermekkor tájélményeinek kifejezésével jut túl, s a székelyföldi tájba a dolgozó ember is beleépül. E fejlődési szakasz jellemző műfaja az életkép – a vers végén sugallt vagy kifejtett tanulsággal; a Petőfi-hatás tehát nem kívülről jön, hanem egy rokon szemléletben leli magyarázatát. Egy-egy felvillantott képet részletezve használja ki a lírai hangulatot – és ezzel akaratlanul is az epikum irányába halad, „Arany János kalapjá”-hoz közeledve. Az életkép s a tájleíró vers változása viszont már a 60-as évek elején megfigyelhető nála; a Nyárfa (1962) kulcsfontosságú versnek tekinthető e folyamatban: a „Nem éppen mai verskellék” ironikus-önironikus megidézése, a remegő nyárfa „örök paranoiája” új szakaszt jelez e népi gyökerű, hagyománytisztelő költészetben. A tájélmény fokozatos átrendeződése az időélmény elmélyülésével, uralkodóvá válásával jár együtt, mint ahogy ezt egyik korai lírai remeklése, a Sárga kankalin hírül hozza. Nem a falu nosztalgiája, hanem most már a városi ember világmagyarázó keresése határozza meg költészetét. Az élményvilág átrendeződésével szükségszerűvé váló hangváltást a költőnek sikerül saját hangjához igazítania; a tájélményt nemegyszer az idő, sőt a történelem segítségével fejezi ki, a természetidézés pedig emberi, történelmi tragédia közvetlen érzékeltetésére alkalmas. A kidöntött fenyő látványa balladát indít el, de úgy, hogy a szubjektum kerül előtérbe (A fenyő úgy látta). A természetlíra és az ars poetica így ér össze, és olyan nagy hatású verset eredményez, mint a Fától fáig (1968), amely az éjszakai erdőben lovait kereső kisfiú és a félelmek, bizonytalanságok közt bolyongó költő azonosítását észrevétlenül éri el. Történelmi példázatai (Kufsteini grádicsok éneke, Panta rhei), a modern művészetet értelmező, tanúnak hívó költeményei (Pantomim, Húros és ütőhangszerekre, Legenda Brâncuşi Végtelen oszlopáról) szintén ars poetica-hangszerelésűek. De a költő nem adja fel a Petőfi-örökséget sem: modern helyzetdalokat ír, amelyekben egyén és közösség jellemző viselkedési formájának, gondolatkapcsolásainak sajátos formáját teremti meg. Vannak köztük már-már riportegyszerűségű, szinte prózai jelenítések (A ház előtt egész éjszaka), lírai villanások (Vernisszázs, Hajnal felé egy déli városban) és szimfóniaszerkezetű poémák, belső idézetekkel, mint amilyen lírájának egyik csúcsteljesítménye, a Halottak napja Bécsben. Korszerű helyzetdalok ún. „indián énekei” is, az 1982-es amerikai útja után született versek. Egyik értelmezőjének, Cs. Gyímesi Évának a megállapítása szerint „A lírai alany tárgyakba való áttűnésének vagyunk tanúi: jelkép, látomás, példázat jelzi az áttűnés fokozatait.”

Gyermekek számára írt verseiből, prózájából szintén egész életmű állt össze. Kép- és gondolatgazdagság, a népi formák változatos kezelése, erős történelmi érzék jellemzi ilyen tárgyú munkásságát, a Napsugárban, ill. önálló kötetekben megjelent gyermekverseit, meséit, történeteit (A bánatos királylány kútja, 1972; Kenyérmadár, 1980).

Más műfajokban is számottevő eredményt ért el. Esszében kiemelkedik a romániai magyar líráról írt összefoglalása (Líránkról, Bécsben, 1968). Az 1969-ben írt Kétszemélyes tragédia esztétikailag is jelentős nyitás az abszurd dráma felé. 1971-ben mutatták be a szatmári színházban előzőleg a Korunkban megjelent (1970/12) Ünnepek háza c. kétrészes társadalmi drámáját. Ő gondozta, rendezte sajtó alá Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirág és a festő Nagy Imre Följegyzések c. önéletrajzi írását.

Műfordításai a nagy erdélyi elődök – Áprily, Dsida, Jékely – munkásságának tudatos folytatásaként születnek. A román líra egyik legavatottabb tolmácsolója; külön-külön kötetekben adta ki Nicolae Labiş (Az őz halála, 1964; Legszebb versei, 1970), A. E. Baconsky (Néma pillanat, 1965; Önarckép az időben, 1979), Ioan Alexandru (Szeplőtelen szerelem, 1982) válogatott költeményeinek fordítását és Arghezi magyarra átültetett gyermekverseit (A világ szája, 1983). A romániai nemzetiségek népköltészetének magyar nyelvű bemutatását célzó nagy vállalkozása a szász anyag közzétételével indult meg (Egy kis madárka ül vala, 1977).

Románul megjelent kötetei: Cai verticali (Haralambie Grămescu fordításában, 1969); Monolog interior cu uşa deschisă (Paul Drumaru fordításában, 1982). A Dincolo de formă c. antológiában (1981) Tudor Balteş és Constantin Olariu egy-egy Kányádi-versfordítása is megtalálható. Németül a Siebenbürgische Ungarische Lyrik c. antológia (Bécs 1977) öt versét közli. Magyar nyelvtanfolyamot hallgató finn diákok Táltosmadár–Skamaanilintu címen kétnyelvű amatőrkiadásban Kányádi-meséket és -verseket jelentettek meg (Joensuu-Pori 1983).

A költő népszerűségét jellemzi, hogy a Korunk Bolyai-díja, Tőrös Gábor bronzplasztikája, verséből idéz; arcképét megrajzolta Balázs Imre és többször is Nagy Imre; meséivel indultak az Electrecord Napsugár-kislemezei s a Fekete-piros versek c. nagylemez 1981 óta van forgalomban. Versei Illyés Kinga, Réthy Árpád, Kiss-Törék Ildikó művészi műsorán szerepelnek. Egy zarándok naplójából c. alatt Znorovszky Attila Aradon „Kányádi-oratórium”-ot állított össze, melyben Kovács Nagy Borbála a költőnek és kortársainak verseit adja elő Kozma Ildikó gitárkíséretével. A rendezvény a Megéneklünk, Románia Fesztiválon I. díjat nyert.

Írói álneve: Kónya Gábor.

Verseskötetei

  • Virágzik a cseresznyefa (1955)
  • Sirálytánc (1957)
  • Kicsi legény, nagy tarisznya (1961)
  • Harmat a csillagon (1964)
  • Fényes nap, nyári nap (ill. Szász Dórián, 1964)
  • Három bárány (1965)
  • Kikapcsolódás (1966)
  • Függőleges lovak (1968)
  • Fától fáig (1970)
  • A bánatos királylány kútja (1972)
  • Szürkület (1979)
  • Farkasűző furulya (1979)
  • Tavaszi tarisznya (1982)
  • Madármarasztaló (1986)
  • Küküllő kalendárium (1988)
  • Sörény és koponya (1989)
  • Valaki jár a fák hegyén (1997)
  • Csipkebokor az alkonyatban (műfordítások, 1999)
  • Felemás őszi versek (2002)
  • Ünnepek háza. Két dráma és két forgatókönyv; Helikon, Bp., 2010
  • Volt egyszer egy kis zsidó. Erdélyi jiddis népköltészet; vál., ford. Kányádi Sándor; Koinónia, Cluj [Kolozsvár], 2010
  • Válogatott versek; vál., szerk. Fekete Vince; Hargita, Csíkszereda, 2012 (Székely könyvtár)
  • Válogatott versek; vál. Tarján Tamás; Holnap, Bp., 2013
  • A Corcovado Krisztusa. Válogatott versek és műfordítások; szerk., utószó Zsille Gábor; Szent István Társulat, Bp., 2015
  • Kaláka–Kányádi: Kicsiknek és nagyoknak; Gryllus Kft., Bp., 2015 (Hangzó Helikon + CD)

Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Kányádi Sándor-szócikke alapján

Forrás: romkat.ro

Címkék: