2018. Október 22., Hétfő, Előd napja
1 EUR 4.6669 1 USD 4.0761 100 HUF 1.4425
Főoldal»KULTÚRA» Egyháztörténeti kiállítás nyílt a SZIN első napján

Egyháztörténeti kiállítás nyílt a SZIN első napján

Egyháztörténeti kiállítással fogadták az érdeklődőket a máramarosszigeti Szent István Napok szervezői a római katolikus templom oratóriumában. Az esemény a hosszúmezői Nagyboldogasszony búcsút követően a második programpontja volt a 2018-as SZIN-nak. A kiállítás megnyitóján Krause Viven, a Leőwey Klára Elméleti Líceum diákja két zongorajátékát is meghallgatta a közönség.

 Egyháztörténeti kiállítás nyílt a SZIN első napján
Fotó: Cziple Hanna Gerda

 

 

A kiállítás tárgyát 18 - 19. illetve 20. századi, a helyi egyházközség múltját feltáró dokumentumok képezik. Ezen iratok a máramarosszigeti Római Katolikus Plébánia, valamint az Erdélyi Római Katolikus Státus kolozsvári levéltárából lettek válogatva.

Orosz Krisztofer Levente levéltáros, a kiállítás főszervezője előadásának keretében ismertette az egybegyűltekkel a kiállítás célját, a kiállított iratok tartalmát, érintve ugyanakkor a levéltárak létezésének és fenntartásának értelmét, továbbá a levéltárosi feladatok fontosságát: „Minden levéltár önmagában egy felbecsülhetetlen kulturális kincs, kulturális örökség. A levéltárak tartalmát képező iratanyag nem csupán megsárgult, esetleg penészes iratok tömkelege, hanem az elmúlt idők közösségeinek, társadalmainak, kulturális, vallási, szociális életét bemutató kordokumentum gyűjteménye. Ebből kifolyólag, minden levéltárat őrző és fenntartó intézmény, esetleg magánszemély szent kötelessége ennek a felbecsülhetetlen kulturális értéknek a megfelelő körülmények között történő megőrzése, továbbhagyományozása, valamint egy létező és megfelelő szabályzat előírásainak alapján a kutatók kiszolgálása. A Szent István Napok nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy a mostani kiállítással is felhívjuk mindenki figyelmét ennek fontosságára.”

A kiállított iratok súlyát, főleg 18. századi dokumentumok képezik, melyek a reformáció utáni katolikus újjáéledés és egyházszervezés időszakába engednek betekintést nyerni. Ezek közé az iratok közé tartozik a plébánia levéltárának eddig legkorábbinak tudott dokumentuma, az 1731-től kezdve íródott máramarosszigeti, nagybocskói és a hozzájuk tartozó leányegyházak kereszteléseinek, házasságainak, elhalálozásainak és megtéréseinek anyakönyvei. Ugyanezen anyakönyvekből derülnek ki az első máramarosszigeti piarista szerzetesek nevei is.

Egy szintén 18. századi irat, a Máramarosszigeten 1749-ben magyar nyelven írott hagyaték is, melyben Rácz János és Szaplonczay Ágnes a szigeti piaristákra testálják szarvaszói birtokukat. Továbbá megtekinthető a reformáció utáni első szigeti plébánosnak, Balogh Istvánnak Pozsonyban, 1780-ban keltezett plébánosi kinevezése és a szintén 1780-ban datált, Gróf Eszterházy Károly egri püspök által szignált dokumentum, melyben megadja a Jó Pásztor kápolnában való misézési jogot és az 1793-ban keltezett templomi kellékek leltára. Egy 1825-ben, Verzár Gergely korabeli plébános által keltezett irat azon személyek névsorát tartalmazza, akik adományoztak két új mellékoltár felállítására. A kiállított dokumentumok sorát a máramarosszigeti piarista főgimnázium építésével kapcsolatos iratok zárják.

Szent II. János Pált idézve, miszerint a levéltárosi munka „az igazságnak tett szeretetszolgálat”, Orosz Krisztofer elmondta, hogy a levéltárost és a kutatót is egyaránt felelősség terheli a feltárás, kutatás során, hisz minden eseményt, személyt, történést lehetőleg a maga valóságában kell bemutatni. Ennek elmulasztása súlyos következményekkel járhat. A hamis, vagy féligazságokon alapuló kutatásokat pedig adott módon ellensúlyozni kell. Minden kordokumentum ebben segítséget nyújthat.

Az egyháztörténeti kiállítás megtekinthető a SZIN teljes időszaka alatt, aug. 20.-ig naponta 08:00 és 19:00 óra között.        

  

 

Címkék: