2020. Február 28., Péntek, Elemér napja
1 EUR 4.8127 1 USD 4.3601 100 HUF 1.4164
Főoldal»KULTÚRA»A múltnak kútja (I. rész)

A múltnak kútja (I. rész)

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” Így kezdi Thomas Mann Nobel-díjas író a József és testvérei című regényét. Tegyük hozzá: ebből a kútból mindig lehet éltető vizet meríteni, és kell is. Természetesen mi Máramarossziget múltjában szeretnénk kutakodni. A Máramarosi Hírmondó első számában cikk jelent meg a két magyar templom állapotáról, restaurálásuk szükségességéről utalva néhány történeti tényre. Gondolom, sokakat érdekel Máramarossziget történetének kezdeti időszaka, amikor ezek az épületek megszülettek. Ebben segít Várady Gábor tanulmánya: Sziget ismertetése, amely a Szigeti albumban jelent meg 1860-ban (Kiadták Szilágyi István, a szigeti h.h. gimnázium igazgatója, a Magyar Tud. Akad. tagja, P. Szathmáry Károly, a szigeti h.h. gimnázium tanára. Pest. Ráth Mór bizománya.)
 
A múltnak kútja (I. rész)
Zolopcsuk Pál Róbert festménye
 
 
A tanulmányból szemelvényeket közlünk, nem változtatva az eredeti szövegen. „E város eredetét még eddig homály fedi. Annyit azonban hiteles adatok nyomán mondhatunk, miszerint I. Károly király Husztnak, Visknek, Técsőnek és Hosszúmezőnek, mint máramarosi négy koronai városnak 1329-ben szabadalmakat adván, midőn ezen okiratot az említett városiak I. Lajosnak 1352-ben bemutatták, megerősítést kérvén (mit meg is nyertek), ugyanekkor a szigetvárosiak (akkori írással Zigeth, sőt több helyen Zygeth) folyamodtak a királyhoz ezen szabadalmak reájok is kiterjesztése végett, s kérésök meg is adatott.
 
Utóbb majd minden magyar király megerősítette ezeket egészen I.Lipótig. Ezen időtől a reformáció idejutásáig alig van Sziget történetében oly nevezetes esemény, mit említenünk szükséges volna. Az ezen vidéki reformátusok közt Ramasi Mátyás szebeni reformátor áll legelöl, ki a már protestáns Perényi Gábor, máramarosi sókamara grófnak, máramarosi főispánsága idejében, 1524-ben kezdte Visken a reformáció magvait hintegetni, s utóbb oda bizonyos német származású tanítványát is elküldte, általa Luther tanait terjesztvén. Huszti Tamás követé őt, mint ki Huszton szüleit, rokonait meglátogatván, azokat és azoknak barátait magánházaknál szent beszédeivel buzdította s a római egyházból kitérítette, amiért is a Sz.Heléna egyháznál volt szerzetesek által űzőbe vétetvén, hogy kézre ne kerüljön, a szomszéd helységekbe szaladt, és Visken, Técsőn, Hosszúmezőn, Szigeten hatalmasan előmozdította a reformációt, – mint ez Lampe Egyházi történetében s Tóth Ferencz magyar és erdélyországi prot. ekkl. históriájában leíratik.
 
– Ugyanezen Huszti Tamás az, aki az 1545-ben Erdődön tartatott zsinaton jelen volt 29 reformátor közt a 20-ik helyen neveztetik. Végre egy Pál nevű ref. pap volt az, ki a reformáció azonkori munkáját ezen városokban és így Szigeten is 1556-ban mintegy befejezte, azon idő óta a Máramaros megyei egyházak a ref. vallás mellett állhatatosan megmaradván. A XVI. sz. elejére lehet tenni a szigeti ref. tanoda keletkezését is. Már az 1526. Visken tartott parciális szinodus így határozott: „szigeti uraim most ez egyúttal a közönséges pénzből építsék meg a skólát. Ezután pedig a
nemesség a hajdúsággal és a város népe a sóvágókkal együtt értsenek mind az építésben, mind a fizetésben”. Sőt 1540-től fogva az abban működött tanárok névsora is tudva van.
 
Ezen XVI. sz. ban Sziget már jól rendezett tanáccsal és szabályozott jogviszonyokkal bírt, mivel ez szigeti ref. isk. igazgató Szegedi Albertnek az öt városi alapszabályokat tárgyazó, eredetileg 1548-ban készült, 1569-pedig megújítva egybe szerkesztett magyar codexéből kitűnik, melynek eredetie a máramarosi k. kincstári levéltárban őriztetik. A bíró és esküdtek teendői, a hajósok, sóvágók s más polgárok jogai és kötelességei jegyzőkönyvbe vétettek: a mészárosok, vargák, szűcsök, szabók, kovácsok részére árszabályok adattak ki. Boldog idők, – midőn egy térdig érő suba 50 dénár, egy pár sarué 16 d., egy kerékvasazás ára 16 d. s egy véka zabé 18 dénár volt!
 
És ezen olcsóság a pénz szűkvoltával kellő arányban is állt, midőn a városi tanács meghagyta 1585-ben Kalmár Ferencnek, hogy a város pénztárában lévő 27 ft. „uzsorára ossza ki, s egy hónapra egy ft. legyen tíz ft-ra az uzsora”. Ezen városi jegyzőkönyvekben annak is nyoma van, hogy 1598. évben öt városi gyűlés tartatott Técsőn Pogány György megyei ispán jelenlétében. Az 1329. évi szentgyörgy hó 25-én kiadott privilégium által nyert pallosjog telje mértékben, noha szelíden kezelve gyakoroltatott, miután a halálra ítélteknek többnyire kegyelem adatott, mint ez az 1592-ben hűségtörésért halálra ítélt 3 nővel is történt. 1589-ben Poncz Gáspár ellen ítélet mely szerint a bíróság el nem vállalásáért egy évre és 3 napra száműztetett, malmában az őröltetés, mészárszékében a húsvágás eltiltatott.
 
Azonban a pestisnek a városban dühöngése miatt egy évnegyed múlva kegyelmet kapott. A nemesség már 1587-ben testületet alkotott, minek első nyoma 1685-ben tűnik fel, és már 1598-ban a nemesség kapitánya egy a városi tanács által elfogott bárdfalvi nemes embernek, mint törvényhatósága alá tartozónak kiadatását követelte. A kincstár által 1600. év elején, a huszti várhoz tartozó községeket érdeklőleg készíttetett úrbéri összeírásban következő nemes családok említettnek: Asztalos, Bagosi, Bartha, Borbély, Fancsikai, Gyarmathi, Litteratus (Litterati), Nyereggyártó, Szabó, Zalai, Szalai, Székely, Tatár, Tordai, míg a XVIII. sz. közepén a kincstáron kívül következő nevezetesebb nemes birtokosok jegyeztettek fel: gróf Bethlen József özvegye, Szegedi Ferencz, Szerencsi Ferencz és Gerzson, Sztojka László, Maróthy Sándor, Pogány István örökösei, Kemény Zsigmond özvegye. 
 
A szessziók száma az 1600. évi összeírás szerint 216 3/4-re, a nemesi, részint kuriális helyek száma 26-ra, a portáké 20 ra s a házak száma 295-re tétetik. Az adó 20 porta után 120 ft. volt, évenként kétszer küldték be a huszti vár kapitányának. A huszti vár iránti kötelességei a városnak: „Szántóföldek, rétek az kik vagynak a város népe bírja. Fejedelem számára semmi nincs. Halászó vizek vagynak, de nem tilalmas, fejedelem számára semmi nem jár. Szolgálattal tartoznak, de csak a vár épületére s az sókamarához, az mikor szükség lészen.” A XVII. sz. semmi rendkívüli. XVIII. sz. 1717 aug. átvonult és Borsa felé száguldó tatárseregek feldúlják a ref. templomot is, ahol a lakosság kincsei voltak felhalmozva.
 
1742 – (főleg nyáron) pestis több mint ezer áldozat – szeptemberben megszűnik. II.József császár érkezését várják: 1770- ben intézkedések: az iratok és folyó ügyek intézése, rendezése, egyenruhák készítése. 1773. július 12-én a fejedelem Erdélyből Szacsalon át csekély számú kíséretével Borsára megérkezett lóháton és onnan másnap 6 órakor több megyei tisztviselők, köztök Szaplonczai Pál főjegyző kíséretében,ugyancsak lóháton Sziget felé indult, hová a 10 mértföldnyi úttal és a nyári nap hevétől nem törődve, már estvéli 6 órakor meg is érkezett, az ú.n. Kincstári Curia előtt fogadván őt Kvassai József, mint akkori megyei kormányzó, a megyei tisztviselőkkel, és Rudnyánszky Farkas kincstári főnök tisztviselő társaival, míg a fejedelem tábornokai Nosticz és Pelligrini már 9-én Szigetre érkeztek.
 
Öt napi tartózkodás alatt kirándulás Körösmezőre s Rónaszékre, látogatás a r.kath. templom és a kegyesrendiek zárdájánál. A kegyesrendiek háza, bár homlokzatán a VI. Károly-féle alapítvány emlékéül 1730 áll, ekkor csak a szanktuariumból és két rossz épületből állott, melynek egyike refektórium, konyha és kamarának, a másik része a 6. osztályú iskola, a templomnak alig fele állott készen. Felépült 1779-ben, lévén a superior Fugger József. Az építés teljesen csak 1806-ban fejeződött be, miután az 1802. évi nagy égéskor úgy a templom- mint a toronyfedél, a kegyesrendűek házával együtt leégett, s harangok leolvadtak. A helyreállításig a ref. templomban tartották a misét. 1779-ben engedték meg az izraelitáknak, hogy templomot építessenek. 1785-ben folytonos esőzések miatt rossz termés miatt drágaság és szükség következett. Az utak járhatatlansága miatt a szomszédos megyéből nem tudtak gabonát hozni. Az ínség 1786 telén és tavaszán nőttön nőtt, a szegény nép csalánból készített káposztával, tengericsutka liszttel, korpával és szárított hársfahéjból őrölt liszttel élt. 1786 nov.1- 1786. márc-ig 246-an haltak meg emiatt.
 
Megindul a kitelepítés, de a két évben Szigetre, Hosszúmezőre, Husztra több német család vándorol be. A helyzet a Tiszán való gabonaszállítással oldódik meg. Ekkor hozattik indítványba a huszt-szőllősi, técső-szatmári, sziget-galíciai , sziget-kapniki utak megépítése, az elszigeteltség kiküszöbölésére. Ekkor hoztak be nagyobb mennyiségben burgonyát és tatárkát termesztésre. 1786. évi jan.1-től a pallosjog elvesztődik s csak 1790.kapja vissza a jogot. 1791-ben a g.katholikusok egy kőtemplom építésére kérnek engedélyt, de a francia forradalom és háborús idők miatt csak 1807-ben fejezték be. Addig a szacsali barátoktól kapott s szétszedve a Visó és Tisza vizén Szigetre szállított fatemplomot használták.
 
Közzéteszi:
Román János
Címkék: