2017. December 17., Vasárnap, Lázár napja
1 EUR 4.6346 1 USD 3.9285 100 HUF 1.4767
Főoldal»VÉLEMÉNY»’48 öröksége

’48 öröksége

Legjobban talán az esős időjárás emlékeztet a 168 évvel ezelőtt történtekre. Senki sem gondolta volna, hogy pár „hőzöngő” fiatal egy vers felolvasásával forradalmat fog csinálni. Azóta is bármilyen forradalom elképzelhetetlen az ifjúság részvétele nélkül. A mostani évforduló ünneplése is tulajdonképpen üzenet a mai ifjúsághoz, és nem elsősorban anyagi örökségről, hanem szellemi örökségről van szó.
De egyáltalában felfogjuk még ezt a szellemi örökséget? Tudjuk még miből áll ez az örökség, mikor nemcsak hogy 160 év alatt, hanem az utóbbi 30 év alatt olyan értékrendváltozás történt, amit, mondjuk „mi öregek” már nem tudunk felfogni?
 
Megérti-e egy olyan tanulói nemzedék a ’48-as ifjak tetteit, amelyik nem képes elolvasni A kőszívű ember fiait? Amelyik az Egri csillagokat bugyuta mesének tartja? Amelyik nem tudja elképzelni, hogy Bem tábornok nem sms-küldésre adott parancsot Petőfi Sándornak? Mennyire tekinti normálisnak, hogy valaki életét adja a szabadságért vagy az igazságért, ha Nemecsek Ernőt vagy Nyilas Misit lúzernek tartja? 
 
Természetesen nem lehet általánosítani, a felsoroltak inkább a „liberális” neveltetésben részesült kivételezett ifjoncokra jellemzőek, akik nem tudják megbecsülni a nehéz munkával megszerzett javakat se, nemhogy elgondolkozzanak, milyen áldozatokat kellett hozzanak elődeink. Természetesen, nem róhatjuk fel senkinek sem, hogy a tudomány fejlődésével megváltozik a világ, és nem példálózhatunk azzal, hogy bezzeg nagyanyád még kézzel mosott, hogy vödörrel hordta be a vizet, hogy sok gyerek reggel 5-kor kelt, hogy eljusson az iskolába.
 
Viszont vannak olyan értékek, amik nem változhatnak bármilyen fejlődési szakaszban sem. Ezek a ’48-as eszmék, amelyeket örökségként hagytak ránk, és ma is érvényesek kell legyenek. Ezek közül is a legfontosabb a szabadság eszméje. Leverhették a szabadságharcot, elvihették a magyar zászlókat a cári seregek, a szabadságeszme tovább élt, amit tükröz a máig is élő szólás: „Nem engedünk a 48- ból”. (Igaz a szólás sokak számára közben megváltozott a „Nem engedünk a 21-ből”, ami az egyik kártyajátékra utal, és a semmittevés oltárára hoz áldozatot).
 
Miért is fontos annyira a szabadság egy nép számára? Csupán csak egy eszme, ami csak annyiból áll, hogy kitűzhetjük a
nemzeti lobogót, vagy március 15-én a kokárdát? Ha csak ennyiből állna, akkor nem kapna sikító frászt néhány hazai politikus a Himnusz eléneklésétől, nem hoznának külön törvényeket a nemzeti szimbólumok használatáról, nem nyilvánítanák a székely zászlót kereskedelmi logónak. Mert önmagában nem jelent semmit egy zászló kitűzése, de ha már középületeken van, az már azt jelenti, hogy az a közösség szabadon dönthet a jogairól és kötelezettségeiről. Azt jelenti, hogy korlátozás nélkül használhatja anyanyelvét, hogy nem kell 666 engedély egy magyar iskola létesítéséhez.
 
Az a zászló azt jelenti, hogy vissza kellene adják az elvett egyházi vagyonokat. Nem csak Székelyföldről van szó, ahol bírósági csellel vették el még egyszer a Mikó- kollégiumot. Nézzünk csak körül a mi kis pátriánkban, Máramarosszigeten. 25 év nem volt elég, hogy visszaszolgáltassák a református egyháznak az 500 éves református líceum 19. században emelt épületeit, a volt Szilágyi István (most 22. Decembrie) utcai tanári lakásokat, műhelyeket, a több száz hektárt kitevő erdőket és gyümölcsösöket, a volt Petőfi-iskola épületét, és még legalább 25 lakóházat.
 
De kárpótlást sem óhajtanak fizetni értük, ha már nem akarnak megszüntetni intézményeket, ha nem akarják kitenni a kommunista pártfunkcionáriusokat potyapénzen átjátszott házakból, ha a „kollektivistáknak” ingyen juttatott földeket sem akarják visszaadni. Majdnem ugyanez a helyzet a római katolikus egyháznál is. Igaz, hogy a zárda épületét pénzzel megváltották, de egy fityinget sem adtak a Múzeum épületéért, a Drago Voda Líceum épületéért, és a sok elkobzott földért. (Bezzeg a görögkatolikus egyház visszakapta a volt IGO épületet, az ortodox egyház még azt is „visszakapta”, ami sohasem volt az övé lásd: Kultúrpalota. A zsidó egyház is, amely elveszített 3 zsinagógát, hájdert, örökségként rámaradt házakat, kárpótlást kapott.)
 
’48 öröksége azt is jelenti, hogy nem törődhetünk bele, hogy csak azért mert kimondta az igazságot, Tőkés Lászlótól
elnöki rendelettel visszavonják a Románia Csillaga Érdemrendet, amit a temesvári forradalom 25. évfordulóján kapott. Azt is jelenti, hogy nem törődhetünk bele, hogy sorban kapjanak letöltendő börtönbüntetést politikai szerepet vállaló székelyföldi személyiségek koholt vádak alapján.
 
Azt is jelenti, nem fogadhatjuk el, hogy terrorizmus
vádjával illessenek valakit, mert petárdával akar tiltakozni, ha meg akarnak akadályozni egy magyar emlékműnél
történő ünneplést. Tudom, ezekben a hetekben sokkal nagyobb problémák emésztik a mindennapi életünket, lehet, hogy sorsdöntő események zajlanak, amelyek mint 1848-ban végig söpörnek egész Európán, de ha már tettekben nem áll módunkban bizonyítani, legalább lélekben őrizzük meg azokat az értékeket, amiket a ’48-as generáció hagyott ránk, és ne csak a ’48-ból ne engedjünk, de ne engedjünk ’56-ból és ’89-ból sem.
 
Román János
Címkék: